Álltam a kapú előtt,
megnyomtam a csengőt,
de hiába álltam és vártam,
már „éget" fájt a talpam.
Telt az idő szorgalommal,
pedig(ki) vártam és kivántam őt.
Néma volt a csengő,
nedves, borongos az idő,
és én azt hittem, hogy vár/-t.
Csak merengtem s a lábam már fájt,
e kapuhoz nem jött „ki" Ő,
bedobtam a piros rózsát,
ívelt, - mint meteor a kapun át,
de belehullt a sárba
(ó, a tűzes szikra!)
Lelkem szeme látja
ez izzó meteorcsóvát.
Jobb lett volna, hogyha
a bokron hagytam volna,
láttam volna szirmai hullását.
S amint kihajt egy új ág,
miként kilövelő dárda.
-Ajtót és kaput már
más „tájon" zár (-t).
