AZ INDIÁN NYÁR DALA.
(Nemes István emlékére)
*
Ajánlás:
Kín volt a megszületése;
Serényen hordta a terhét;
Miként Jézus a keresztjét;
Fájdalmas LETT a Végzete!
*
Még hintem a Nap sugarait
A mezőre és a (meghitt?) kertre.
Még langy’ szellő kergetőzik
a madár dalaival
a kékszínű légben.
A világ legősibb indián
polgára vagyok a Térben.
- De ha már nem találtok sehol,
az erdőben, vagy a kert hátuljában (biztos!) megtaláltok!...
- Ám, előbb a téli lepel
egyenlővé tesz a tájjal s kerttel,
de eljő a zöld, zephűros Tavasz;
virágokat hint fölém
és én feljövök a kedves virágaimhoz.
- Sötét, zöld fűvel kirajzolódik alakom; tagadhatatlan!...
(Fehér papíron, fekete betűvel,
a szép versben, milyen Gondolat fészkel?!)
Sárközy Vendel Gergely;
2011 október 3.
